A tárgyévi kötelezettség teljesítése kizárólag a tárgyévben, vagy azt megelőző években befejezett beruházásból származó megtakarítással teljesíthető csökkentés nélkül.
A járulékfizetés alternatíva lehet azoknak, akik az első években nem tudtak projekteket lezárni, elért eredményeket felmutatni. 2021. évre vonatkozóan a 2020. január 16. után megkezdett, a 2021. évben befejezett, valamint a veszélyhelyzeti szabályozás alapján a 2022. évben befejezett intézkedésekből származó végsőenergia-megtakarítás is elszámolható volt csökkentés nélkül. A 2022. évben befejezett beruházásból származó, 2021. évre elszámolt megtakarítás után ugyanakkor nem járt a másfélszeres elszámolási kedvezmény.
Az Ehat. tv. 15. § (5) bekezdése értelmében egy elszámolható beruházás kezdő időpontja legkorábban 2020. január 16. lehet azzal, hogy a befejezésére 2021. évben kerül sor. Ennek oka az, hogy ezen a napon jelent meg a Nemzeti Energia- és Klímaterv, amely rögzítette, hogy Magyarország bevezeti az EKR rendszert, innentől kezdve értelmezhető az addicionalitás az elért megtakarítások terén. A beruházás befejezésének vagy abban az évben kell megtörténnie, amelyikre el kívánják számolni, vagy azt megelőző évek valamelyikében. Ezek alapján, egy több évre kiterjedő élettartamú hitelesített energiamegtakarítás, nem csak a beruházás befejezésének évére előírt kötelezettség teljesítésére használható fel, hanem a tárgyévi felhasználás hiányában bármely következő évben is bejelenthető és elszámolható legfeljebb a 2030. évig. A kötelezettség teljesítésére elszámolni csak megvalósult és készre jelentett beruházásokból eredő hitelesített megtakarításokat lehet.
Az Ehat. 2023. június 24-től hatályos 15. § (2a) bekezdése alapján az adott évi energiamegtakarítási kötelezettség az adott kötelezettségi időszakon belül bármely korábbi évben megvalósult egyéni fellépésből származó, energiamegtakarítási kötelezettség teljesítésére korábban el nem számolt hitelesített energiamegtakarítással is teljesíthető, függetlenül a megtakarítás hitelesített élettartamától. E rendelkezések alapján a kötelezettség teljesítésére el nem számolt HEM-ek élettartamuk lejártát követően is alkalmasak energiamegtakarítási kötelezettség teljesítésére, ezért a 2023. június 24. előtt hatályos szabályozás alapján már fel nem használható, lejárt élettartamú, a HEM nyilvántartásból törölt megtakarítások a HEM nyilvántartásban visszaállításra kerültek.
A Hivatalhoz az energiamegtakarítási kötelezettség teljesítésére bejelentett energiamegtakarítások a március 31-i elszámolásukig, vagyis tényleges teljesítésbe vonásukig bármikor módosíthatók, cserélhetők, visszavonhatók. A bejelentett energiamegtakarítás visszavonására ezt követően nincs lehetőség. A 2023-2030. évi kötelezettségek teljesítésére bejelentett energiamegtakarítások esetén a lezárás az adott évet követő március 31-én történik meg.
A bejelentett energiamegtakarítások (HEM) törlésére és módosítására vonatkozó kérelmeket elektronikus úton a MEKH_ÁLT űrlap (https://www.magyarorszag.hu/szuf_ugyleiras?id=c53ae0b7-8d1b-4855-8742-b78845d7d7e7) segítségével szükséges megküldeni. A kérelemben a kérelmezőnek az alábbiakat szükséges megjelölnie, csatolnia:
A kérelmet az érintett HEM jogosultságot bejegyző és a bejegyzés címzettje is benyújthatja, azonban szükséges a másik fél részéről a módosításra vonatkozó jóváhagyást is megküldeni. A másik fél hozzájárulását gazdálkodó szervezet esetén a cégjegyzésre jogosult elektronikus aláírásával ellátott .pdf fájl formátumban kell a kérelemhez csatolni, vagy a másik fél közvetlenül a cégkapujáról is küldhet hozzájáruló nyilatkozatot a Hivatal számára. Természetes személy másik fél esetén elektronikus aláírással ellátott .pdf fájl formátumban megküldött hozzájárulás csatolása szükséges, vagy a másik fél közvetlenül az ügyfélkapujáról küldhet hozzájáruló nyilatkozatot a Hivatal számára. Meghatalmazott útján való hozzájáruló nyilatkozathoz kifejezetten az adott kérelem szerinti módosításhoz való hozzájárulás megadására kiterjedő meghatalmazás szükséges, általános EKR ügyintézésre vonatkozó meghatalmazás nem elegendő.
Az igazgatási szolgáltatási díjat (10 000 Ft) a kérelem benyújtását megelőzően kell befizetni a Hivatal Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01714373-00000000 számú előirányzat-felhasználási keretszámlájára. Az átutalási megbízás megjegyzés rovatában fel kell tüntetni, hogy „átalány igazgatási szolgáltatási díj” került megfizetésre. Ha a díjat nem a kérelmező fizeti be, akkor a megjegyzés rovatban a kérelmező nevét is fel kell tüntetni.
A korrekció végrehajtására vonatkozó ügyintézési határidő a kérelem beérkezésétől számított 75 nap. A korrekció végrehajtásáról külön értesítés nem kerül kiküldésre, a korrekcióról az EKR Adatgyűjtő Rendszerbe történő bejelentkezést követően a Számlák táblán lehet tájékozódni.